— A változáshoz három dolog szükséges —

A változáshoz három dolog szükséges

1. Legyél elégedetlen, und, utáld, zavarjon a jelenlegi állapot, hiszen csak akkor akarsz majd változtatni, ha már szenvedsz tőle!

2. Legyen a cél egyértelmű és vonzó, hogy akard elérni azt!

3. Lásd a célhoz vezető utat, lásd a következő lépést, csak akkor tudsz elindulni!

Többnyire az emberek nem tudják azonosítani, megnevezni problémájukat, nehézségüket, csak azzal vannak tisztában, hogy valami nem úgy működik, ahogy kellene. Amikor nehéz helyzetbe kerülnek, gyakran nem látnak mást, csak magát a problémát, csak arról beszélnek, szinte erősítik azokat, amennyiben gondolataik körbe-körbe járnak. 

 Ez gyakran még akkor is így van, ha korábban akár ennél nehezebb helyzeteket, kríziseket is megoldottak már. A korábbi eredményeiket, jó megoldásaikat, és az ehhez használt képességeiket elfelejtik, az aktuális problémát pedig súlyosabbnak értékelik a ténylegesnél. Hiába szenvednek, ebben az állapotban nem látják a céljaikat, és így nem is dolgozhatják ki a hozzájuk vezető utakat, alternatívákat sem.

Éppen ezért, ha bajban vagyunk, ha változnunk, változtatnunk kell, szükségünk van valakire, aki segít másik szemszögből látni a dolgokat, kívül helyezkedni a fennálló gondokon, problémákon, és megtalálni a célhoz vezető utat.

Segíthetek?