Hány első randi kell, hogy megtaláljuk az igazit?

2019.02.22

Úgy érezzük, és úgy tudjuk a szüleinktől, a könyvekből és a filmekből, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha párkapcsolatban élünk. Ha megtaláljuk az egyetlen igazit, aki nekünk teremtetett, és akkor a párunk segítségével igazán boldogok lehetünk holtodiglan-holtomiglan?

A boldogság nehezen meghatározható fogalom és minden embernek mást jelent, de az idők során hozzá kapcsolódott a szeretet fogalmához. Ez úgy mutatkozik meg a mindennapokban, hogy ha szeretnek engem, akkor boldognak érzem magam, illetve ha szeretek valakit, akkor boldoggá kell tennem, és ezért a szeretetről hamis elvárásaik alakultak ki. Kívülre helyeztük, mástól tettük függővé, mástól várjuk, hogy boldoggá tegyen bennünket. Ezért van az, hogyha nem érzem, hogy boldog vagyok, akkor feltételezem, hogy a másik nem is szeret engem, nem ő az igazi, mert ha jól szeretne, akkor nem így viselkedne, akkor tudná, hogy mi jó nekem és nem tenne olyan dolgokat, amik nem jók nekem.

Pedig véleményem szerint a természet, ha ilyen egyszerűen szerette volna az élet értelmét megmutatni, akkor nem két ennyire különböző nemet hozott volna létre. Az evolúció és a fajfenntartás szempontjából elhanyagolható dolgok az érzések, nem feltétlenül szükségesek az életképes utód létrehozásához.

Metafizikai szempontból, a férfi és nő együtt egy másik minőséget hoznak létre a tanulás, fejlődés, a saját magunk és a világ megtapasztalása, megismerése révén.

Mi a szerelem?

Varázslat, egy módosult tudatállapot, olyan, mint a drog, rászokunk, újra és újra akarunk belőle; vagy csak vegyi anyagok, hormonok működése, melyek rózsaszínűre festik a fajfenntartás procedúráját? Idegrendszeri kutatásokkal azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a szerelem jelensége nem más, mint az agyban lezajló szellemi és fizikai reakciókat kiváltó kémiai reakciók sora, amelyek érzelmi válaszokat adnak. Tehát minden érzelmünk, a szeretet, a szerelem, bánat és a boldogság biokémiai eredetű?

Szóval nem egyszerű válasz a kérdésre. A szerelem szinte mindenkinek mást jelent. Ez függ a személyiségünktől, a családból hozott mintáinktól és a média által sugallt sokféle szerelem képtől. Van, hogy nem is jövünk rá, hogy szerelmesek vagyunk, néha meg azt hisszük, hogy azok vagyunk, és menet közben jövünk rá, hogy mégsem. Néha csak utólag jövünk rá, hogy azok voltunk, akár már egy szakítás után. És van olyan, hogy összekeverjük a szexuális vágyainkat, a biztonság iránti igényünket a szerelemmel. Amikor a másik félre nézünk nem is őt látjuk, hanem a vágyainkból tudattalanul megálmodott nagy Őt véljük felismerni benne. Máskor meg úgy tűnik, hogy mindenben összeillünk, mégse indul be a kémia. A rohanó világunkban nincs is idő, rendesen beazonosítani az érzelmeinket. Megeshet, hogy azok kialakulását, tévesen, más személyeknek, eseményeknek tulajdonítjuk.

Valamennyien álarcot viselünk, szerepet játszunk, melynek fontos kiegészítője, hogy az általunk választott társ milyen, mennyire növeli az önbecsülésünket, emeli a társadalmi státuszunkat?

A párkeresés manapság életre halára megy, mert félünk, hogyha egyedül maradunk, boldogtalanok leszünk. Úgy tanították nekünk, hogy ha nem találjuk meg az igazit, akkor az egész életünk egy nagy kudarc. Ezért hatalmas erővel és akarattal dobjuk bele magunkat a különböző kapcsolatokba, mindenen és mindenkin képesek vagyunk átgázolni, és ezt azzal igyekszünk igazolni, hogy csak az igazit keressük.

Az érett szerelemképpel bírók ismerik önmagukat és van önbecsülésük, így képesek azt is felismerni, hogy mire van szükségük ahhoz, hogy együtt tudjanak élni valakivel. Be tudják azonosítani saját értékeiket, erősségeiket és gyengeségeiket. De sajnos a legtöbben nem tudják, hogy milyen kapcsolatot keresnek, hogyan fogják kiteljesíteni önmagunkat és a kapcsolataikat.

Párkapcsolat

A történelem során sokat változott a társadalom által elvárt női és férfi kép.

Mostanra már óriási a különbség a sok ezer éves nemi szerepmodelltől; melyet az agyi és testi működésünk, felépítésünk határoz meg; és a mindennapokban megkövetelt minta között. Ez a legnagyobb oka, hogy ilyen nehezen találjuk meg a párunkat.

A XXI. században megváltoztak a játékszabályok, csak erről nem tájékoztattak minket. Míg korábban, a nagyszüleink idejében, a stabilitás és a közös élet, a gyermekek nevelése jellemezte a kapcsolatokat, most új elvárások társultak hozzá. A soha el nem múló romantika, elmélyült beszélgetések, izgalmas napok, csodálatos nemi élet... Amíg a modern nő nem csak társa szeretne lenni a férjének, hanem barátja, szeretője is, addig a legtöbb férfi a vadász, családfenntartó, döntéshozó szerepkörben ragadt és nem igazán érti, hogy a társadalom és a nők, miért várnak el tőle más viselkedést, mint ami eddig, sok ezer éven keresztül megfelelt.

Gyakran elsiklunk afelett, tény felett, hogyha az értékrendszerünk ellentétes, ha mást várunk a társunktól, mint amit ő nyújtani tud, vagy akar; akkor az sem segít, hogy szerelmesek vagyunk. Sok különbség lehet közöttünk, intellektuális, kulturális, lelki szempontból, de ez önmagában nem baj, sőt még előnyös is lehet, ha kiegészíthetjük egymást, de csak akkor, ha egy irányba megyünk, ha azonos értékeket tartunk fontosnak az életben. Akkor minden gondot, problémát meg tudunk oldani.

A társkeresés legelső és talán legfontosabb lépése, hogy ismerjük meg önmagunkat.

A vágyainkat, céljainkat, értékeinket fogalmazzuk meg, és ne engedjünk belőle. Még mielőtt a másik iránti érzelmek elhomályosítják a gondolkodásunkat, határozzuk meg, hogy miben vagyunk hajlandóak engedni, kompromisszumot kötni, és mik azok a KO kritériumok, amit már nem viselünk el egy másik embertől. 

Ha ezeket nem tisztázzuk, akkor újra és újra beleeshetünk abba a hibába, hogy ugyanazt, a számunkra nem jó típust találjuk, válasszuk magunknak.

Kit keresünk?

Tisztázzuk az elvárásainkat a másik féllel, illetve a közös életünkkel kapcsolatban. Amikor két ember összeköti az életét, általában feltételezik, hogy a társuk majd meg fog felelni egy általuk elképzelt és jónak tartott, de csak ritkán megfogalmazott viselkedésnormának. A hagyományos szerepelvárásokon kívül még a saját neveltetésünk, céljaink, korábbi tapasztalataink elegyéből formálódik az a hosszú elvárás-lista, aminek a másik félnek úgy kellene megfelelnie, hogy legtöbbször nem is tud róla.

A párunk kiválasztása az egyik legnagyobb horderejű döntés, melyet életünk során hozunk, mégis sokan úgy vetik bele magukat, hogy sem a saját, sem a másik prioritásait, elképzeléseit, nem ismerik. Hogyan lehetne így sikeres az együttélés? A párok nagy része több figyelmet fordít az esküvői előkészületekre, mint az életük megtervezésére.

Az első randi legfőbb célja,

hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikkel majd eltöltünk annyi időt, hogy jobban megismerjük őket. Fontos, hogy nem az első randin kell eldönteni, hogy kivel éljük majd le az életünket. Sőt, legyünk óvatosak, ha elönti a lila köd az agyunkat és az első találkozás után úgy érezzük, hogy megvan, Ő, az igazi!

  • Ne csak a külcsínnel foglalkozzunk.
  • Legyünk kíváncsiak a másik emberre, figyeljünk rá, hallgassuk meg ő Lehet, hogy nem a párunkat, de esetleg egy jó barátot találhatunk benne.
  • Figyeljük meg, hogy hogyan reagál a másik a nézeteinkre, véleményünkre
  • hogyan viselkedik, ha nem értünk egyet valamiben, és azt hogyan fejezi ki, mennyire elutasító?

A párkapcsolat egyik legizgalmasabb része az ismerkedés. Próbáljuk meg játéknak felfogni (hiszen az élet is csak egy játék. Sajnos, vagy hál istennek, még nincsenek olyan webshopok, ahol elég kiválasztani és megrendelni az "igazi társat". A keresésre is, mint később a kapcsolatra is időt, energiát, odafigyelést kell áldozni, csak úgy fog működni! Egy jó kapcsolatért mind a két félnek tennie kell!