Kis és Közép Vállalkozói coaching

2018.06.15

       Sikerkalauz a csúcsteljesítményért vállalkozóknak

"A nagyvállalatoknál régóta bevett szokás, hogy a vezetők coachingokon vesznek részt. De mi a helyzet a kis-, és középvállalatokkal? Ma már a KKV szektorban is nagy igény mutatkozik az üzleti coachingra, hiszen ott még nagyobb a veszélye annak, hogy a rossz vezetői működés következményeként olyan hibák kerülnek a rendszerbe, vagy olyan anomáliák jelennek meg, amiket, ha nem korrigálunk, az negatívan hat ki az egész vállalkozás működésére. A kis-, és közép vállalatok esetében tehát még inkább húsbavágó a jó vezetői működés."

Minden vezetőnek szüksége van mentorra, akihez nehéz helyzetekben fordulhat, aki a tanácsaival segíteni tudja őt a napi feladatok hatékony megoldásában, a konfliktusok kezelésében, a beosztottak, illetve saját maga motiválásában, a munka-magánélet egyensúlyának megtalálásában, az időbeosztásban és a prezentációs készségek, képességek fejlesztésében.

Ha Ön nem elégedett az elfogadható "jóval", hanem kiemelkedő teljesítményt akar nyújtani, a coaching titkos fegyverrel vértezi fel Önt. A közös munka első részében arra koncentrálunk, hogy meg tudjon szabadulni a félelmektől, kétségektől, bizonytalanságtól, amelyek hátráltatják; aztán olyan célokat tűzünk ki, amelyek inspirálják, motiválják. Utána megnézzük, hogy hogyan tudja napról napra fenntartani az energiaszintjét és végül megkeressük a módját, hogy a kapcsolatai ne szenvedjék meg az új kihívásokat.

Ebben tudom támogatni Önt, segítek elsajátítani azokat a képességeket, skill-eket, amik alkalmassá teszik Önt arra, hogy jó vezető lehessen, és eredményessé tehesse a csapatát, miközben egyre sikeresebbnek érzi magát az élete minden területén.

Főbb területek a coaching során:


  • Hatékony vezetői döntéshozatal, delegálás,
  • Stratégiai, taktikai tervezés
  • Bővülés, növekedés, új piac, új célcsoport elérése
  • Ön-, vagy érdekérvényesít készség, meggyőzés, befolyásolás,
  • Kapcsolatkezelés, kommunikáció
  • Személyes, vagy csoporton belüli konfliktus kezelése, asszertivitás,
  • A munka-magánélet egyensúlyának megtalálása
  • Időmenedzsment
  • Beosztottak, illetve önmagunk motiválása
  • Prezentáció és tárgyalástechnika fejlesztése
  • Önbizalom, önismeret és vállalkozói tudat fejlesztése
  • Válságkezelés (üzleti, piaci, családi)

Ha elbizonytalanodott, ha fontos üzleti döntések előtt még egy külső nézőpontból is szeretné elemezni a helyzetet és jó lenne, ha valaki meghallgatná, akkor keressen meg, hiszen van miről beszélgetnünk!

Sokéves vállalkozói, cégvezető tapasztalatommal, tréneri, tanácsadói eszköztárammal segítek Önnek, hogy sikeres lehessen!

Tóth Rita

Life és Business Coach, Kineziológus

Okleveles Természetgyógyász, Mediátor

+36 30 2355 550

sikerkalauzom@gmail.com

www.siker-kalauz.hu