Vizsgadrukk-Tanulási görcs       

2018.05.05


Egy kérdés a Családinet.hu Szakértői kérdezz-felelek rovatából:

https://www.csaladinet.hu/index.php?module=profs&action=faq&id=160064

Hogyan küzdjem le a vizsgával, tanulással kapcsolatos félelmemet, szorongásomat?
Lassan kezdődik a vizsgaidőszak és már előre rettegek tőle. Olyan vizsgákra kell készülnöm, amelynek a témája teljesen távol áll tőlem, úgy érzem, hogy nem tudom megtanulni őket. Ha a vizsgákra gondolok, azonnal görcsbe ugrik a gyomrom. Úgy érzem, hogy nem tudok felkészülni, teljesen kimerülök megint a vizsgaidőszak végére. Ennek a szorongásnak, félelemnek a leküzdéséhez kérem a segítségét.
Válaszát előre is köszönöm!Ha jól értem a levelét, akkor az egész vizsgaidőszaktól fél, pedig már volt korábbi félév/év, amikor teljesítette a vizsgakövetelményeket.
Az eddigi információk alapján a kérdést két irányból közelíteném meg.
Először is, mihez kell ez a vizsga? Meg kell keresni azt az okot, indokot, hogy miért és hogyan járul ez hozzá az ön életéhez, ezt kell tudatosítani, aztán nagy ugrás és tanulni, tanulni. Mert arra a célra kell koncentrálni, ami miatt ezt a vizsgát le kell tennie. Igyekezzen megtalálni azt, amiért ez önnek valamilyen szempontból jó lehet, a kényszer nem elég jó motiváció. Le kell küzdeni a saját ellenállását és a fel kell vértezni magát az önmagába vetett hit segítségével. Ebben segíthet a kineziológia, vagy a coaching, azaz a magas elvárások, a megfelelni akarás enyhítésére, illetve a motiváló élet-, sikercélok megtalálására és a mindennapok energetizálására.
Ha az agy hullámai ellazult állapotban vannak, sokkal könnyebben tud tanulni, ezt elérheti például meditációval (a neten talál tanulással kapcsolatos vezetett meditációkat), sok mozgással, sok szabadlevegőn tartózkodással (csodálja meg a felhőket, a virágokat, a Holdat, feledkezzen beléjük pár percre). A tanulástechnika javításával (pl. agykontrol memóriafogas alkalmazása, rövid és hosszú távú memória fejlesztése) is könnyebbé tehető a vizsgákra való felkészülés. Komplex vitamin és ásványi anyag pótlással, citromfű és ginszeng tea fogyasztásával és a A Deva Tanulás és vizsgaidőszak összetett virágesszencia nyelv alá fújásával fel tudja készíteni a testét, lelkét erre a megterhelő időszakra.
A második, hogy magától a vizsgától, a megmérettetéstől szorong. Attól, hogy túl nehéz vagy attól, hogy nem sikerül, nem tud megfelelni? Javasolnám közvetlenül a vizsgák előtt a kineziológia idevágó középkeresztező és nyugtató gyakorlatait, amik a két agyfélte működését is jól összehangolják. A Bach virágcseppek közül az Elsősegély csepp használatát.
Ezen kívül javaslom, hogy nézze meg Amy Cuddy Ted előadását, melyben több "hatalmi pozíciót" is bemutat, melyek elsajátításával és alkalmazásával a vizsgák előtt önbizalmat nyerhet és a stressz szintjét is csökkentheti.
https://www.youtube.com/watch?v=Ks-_Mh1QhMc

Sok sikert kívánok!